Ha szombat, akkor foci, annál is inkább, hogy most egy igen nagy csomagot szeretnénk veletek megosztani, mely kivételesen 9, az az kilenc darab részt tartalmaz, ahol két fantasztikus csatár küzdelme kezdődik meg és ezzel az összecsapással közel sincs befejezve, kettejük csatája, hiszen az egész sorozaton keresztül több alkalommal is összecsapnak.
Folytatódik tehát történetünk, ahol múltkor abba maradt. Közeleg a Japán Nemzeti Bajnokság, Japán legjobb csapatai fognak összecsapni a megyei selejtezők után, rögtön az elején a megnyitó ünnepséget követve megkezdődik a sorsolás, ahol az első mérkőzést a Namkatsu vívja a Meiwa ellen, továbbá a két csoda csatár, Tsubas Oozora és Kojiro Hyuuga párharca is lesz a mérkőzés.
Hatalmas küzdelemnek lehetünk tanúi, de vajon ki kikerül ki győztesen a mérkőzés végén? Melyik csapat, illetve melyik csatár?
Mindent megtudhattok, ha megnézitek a most soron következő részeket, illetve a sorozat további részeit, egészen a végső összecsapásig!
Mars tündér marad!
Ma ismét nagy bejelentéssel szolgált a Sailor Moon (Varázslatos álmok) R-film szinkronját készítő NovaVoice Stúdió. A munkálatok jól haladnak, és bár egyelőre nem a megjelenésről volt szó, de megneveztek egy újabb szinkronhangot.
Ez pedig nem más, mint Mars tündér (Sailor Mars). A szerepet pedig, nagy meglepetésre Dögei Éva fogja újra eljátszani. Ezzel egészen biztos, hogy egy, a régi sorozatból is ismert szinkronhang is visszatér, ráadásul ugyanabban a főszerepben, amelyben korábban is volt.
S hogy mikor nézhetjük meg, hogy játssza a szerepét? A YouTube-on már látható egy teaser, de a filmre még egy kicsit várni kell!
Az utolsó mesénk Hófehérkéről!
Eljött ez a perc is, egy szinkronos munkánk utolsó epizódjaihoz érkeztünk el, bemutatjuk nektek Hófehérke utolsó kalandos részeit!
Továbbá ezúton szeretném megköszönni szendi89 tagunknak a fordítást és a rengeteg fáradtságos munkáját, amit ezért a sorozatért tett! Köszönjük mindenki nevében!
Most, hogy védtelenné vált Hófehérke és a hét törpe, mert Jack megtörte az erőd védővarázsát, a gonosz Jáspis királynő mindent megtesz, hogy megszerezze a lány testét. Megidézi a gonosz varázslót, Jónást, aki varázsbotjával mindent kővé változtat ami az útjába kerül, de mikor megtudja, hogy a királynő csak rászedte gonosz tervéhez, szövetkezik a törpékkel. Azonban már a gonosz denevér markába kerül a varázsbot, melynek köszönhetően minden és mindenki kővé válik, csak Hófehérke nem. Ekkor Jáspis egy utolsó csapdát állít hősnőnknek, készít egy mérgezett almát és elindul az erdőbe a lányhoz...
Mi lesz most a kedves Hófehérkével? Vajon sikerül a gonosz királyné terve, vagy már nincs remény? Talán Richárdnak, vagy neki lehet esélye, hogy legyőzzék a gonoszt?
Bűnügyek nyomában
Mai részeink ismét újabb négy izgalmas bűnügyet göngyölít fel természetesen Conannel a főszerepben! Az elsőben nyomozóinknak egy orvlövész titkos üzenetét kell megfejteniük, amely egy lehetséges merénylet helyét és idejét jelzi, ám hőseink lassan kifutnak az időből. A második részben az Ifi detektívek egy holttestre bukkannak, ám az a rendőrség kihívása után nyomtalanul eltűnik! Ezután egy műgyűjtő brutális meggyilkolását kell kinyomoznia Mouri bácsinak, vagyis helyette Conannek. Végezetül a gyerekek egy áruházi rablást próbálnak meghiúsítani, melynek során izgalmas üldözési jelenetnek is szemtanúi lehetünk.
Jó szórakozást a Conan, a detektív e heti részeihez!
A kaland vége
Elértünk a végső csatához, ahol eldől a harc kimenetele, vajon sikerrel járnak hőseink a gonosz SZFÉRA ellen?
Az utolsó epizódokban mindenre fény derül, arra is amire eddig nem, végre szemtanúi lehetünk a történet végkifejletének, amikor a fény lánya minden idők legnagyobb SEIJIN-jévé válhat, ha sikerül az utolsó ütközetben győzelmet aratnia Oslo fölött és végleg legyőznie a GUARDIAN-okat.
Hogy sikerül e bravúrt véghez vinnie Lénának?
Azt csak akkor tudjátok meg, ha megnézitek a sorozat befejező részeit! Jó szórakozást hozzá!
Továbbá elérhető minden eredeti DVD borítója a sorozatnak, mind a hat!
Anime, rajzfilm és sok más mese magyar szinkronnal, felirattal, manga, távol-keleti music video klipek, valamint online TV és player nézhetőség egy helyen!