 Sziasztok!
Miután végre kiderült, kik is állnak a rejtélyes események mögött, bemutatkozik a három új mesterséges lélek, Lilin, Cloud és Nova. Az igazi ellenség ugyan épp, hogy csak megmutatta magát, ám nem sokat várat magára az első összecsapás, mely során az is kiderül, hogy kire vadásznak valójában ezek a rejtélyes képességekkel rendelkező emberek. Amikor pedig a szükség, ott a segítség is egy már rég várt ismerős részéről...
Jó szórakozást!
  
Miután az emberek falujából elüldözték hősünket, búcsút vett Messuától, aki nagyon hiányzik neki... Eközben meg kell küzdeniük a rettenetes Vörös kutyákkal, akik nem ismernek irgalmat...
 
Jövőhéten pedig érkezik a befejezés, ne maradjatok le róla!
Hupikék törpikék - Valami régi, valami új és valami hupikék
Folytatjuk a nagyitörpös-hopszás évadot a soron következő négy fejezettel, amelyek rövid időre bevezetnek két újabb szereplőt is. Az egyikük a gonosz varázsló, Baltazár unokahúga, Denisa, aki ebből kifolyólag szegről-végről Hókuszpóknak is a rokona, s aki kettejükkel ellentétben Törpiri és a törpök barátja lesz. A másikuk Törpszakáll eddig nem emlegetett, most viszont felbukkanó nemezise, akit a törpöket életben tartó Hosszú Élet Köve iránti megszállottsága kergetett olyan szintű őrületbe, amilyenre a békés aprajafalviak nem számítanak.
A sok új karakter mellett a készítők nem feledkeztek meg a sorozat "jó öreg" vendégszereplőiről sem, így mai adagunkban viszontláthatjuk az újratöltött Robotörpöt, Robotörpillát és a meséskönyvek lapjain megelevenedő klasszikus törphőst, Don Törpillót.
Jól érezték tehát az eddigre már igencsak veteránnak számító széria készítői, hogy a sok újdonságot még több régivel, még több megszokottal érdemes vegyíteniük, hogy legalább nyomokban emlékeztessenek a sorozat klasszikus epizódjaira. A szándékuk ellenére viszont épp a Törpszakáll nemeziséről szóló fejezetekben olyan vészjósló és csekély mértékben nyomasztó jeleneteket hoztak össze, amely a harmadik évados A törpök időtojása című druidás részt leszámítva egyáltalán nem jellemző a Hupikék törpikékre. Talán nem véletlen, hogy az agg törp ősellensége hasonló lila öltözéket kapott a stúdiótól, mint öt évvel korábban az arctalan, a szellemtársait egy fából kiszabadítani akaró druida.
A lényeg mindenesetre az, hogy mind Denisával, mind pedig Törpszakáll nemezisével sikerült tágítani a törpök univerzumán, amelyben az eddigi három és félszáz epizód során már így is megszámlálhatatlanul sok barát és ellenség, epizód-, mellék- és vendégszereplő fordult meg.
  
Bertet az előző epizód végén letartóztatták, mivel úgy tűnt, segített kifosztani a munkahelyéhez tartozó raktárt. Bár Anne és a család tudja, velük együtt pedig mi is tudjuk, hogy a valaha alkoholista férfi tisztességesen és becsülettel végezte a munkáját, mindez akkor sem segít a helyzetén, amikor kiderül az igazság és elengedik. Elveszti munkáját, Anne pedig mindeközben egy fantasztikus lehetőséget kap: a Marysville-t elhagyó Henderson kisasszony és kedvese, a Tojásember magukkal szeretnék vinni őt, hogy egy boldog családként kezdhessenek új életet.
A kérdés, hogy Anne él-e a lehetőséggel. Ha él, mit szól mindehhez a Thomas család? Ha viszont nem él, miért dönt úgy, hogy marad?
Akik ismerik Anne eredeti történetét, amely jelen sorozatunk "folytatása", már tudják, hogy Henderson kisasszonyékkal tart-e vagy sem. Akik még nem, azok rácsodálkozhatnak egy hatalmas szívű kislány döntésére, amely nagyban befolyásolja az életét, s vezeti abba az irányba, amelyről Lucy Maud Montgomery több mint száz esztendővel ezelőtt útjára bocsátotta.
 
 Sziasztok!
A halálos játék egyre inkább eldurvulni látszik, amikor már nem csak Ichigóék kerülnek veszélybe, hanem az egész város a pusztulás szélére sodródik! Barátainknak hamar rá kell jönniük, hogy ki mozgatja a szálakat a háttérben, hisz ezúttal Chad került a markukba. Ám valami a kezdettől fogva nagyon nem stimmel ezzel az ellenséggel...
Jó szórakozást!
  
|